top of page

Rólunk

GATE - már árnyékolástechnika is? IGEN!

A GATE Csoport, elsőként és a mai napig egyedülálló módon országosan, márkafüggetlenül foglalkozik kaputechnikai, rakodástechnikai termékek telepítésével, szervizelésével. Cégünk ellátja több kiemelt létesítmény (repülőtér, állami intézmények, gyárak, logisztikai központok) területén a telepített automatizált berendezések karbantartási feladatait, továbbá biztosítja ügyeleti rendszerű hibaelhárítását. Több mint 30 éve dinamikusan fejlődő cégünk immár 4 szervizcéggel rendelkezik a legmagasabb minőségű szervizszolgáltatás nyújtásának érdekében. Felismertük, hogy kisebb szakmai csapatok koordinálásával ez könnyebben megvalósítható, mint egy nagy, száz fős brigádot vezetve.

Mivel a kaputechnika, valamint árnyékolástechnika nem is állnak olyan távol egymástól, úgy gondoltuk nyitunk e szakterület felé is. 

Az árnyékolástechnika hazánkban is fontos szerepet tölt be, hiszen a meteorológia egyre szélsőségesebb arcait mutatja évről évre. Ehhez építészetileg is alkalmazkodni kell, így a várost járva sok-sok épületen - legyen irodaház, közösségi épület,  vagy akár magánház - fedezhetünk fel korszerű, motoros redőnyöket. Azonban ami motorral működik tudjuk, hogy el is romolhat, a hibának pedig több féle oka lehet. Nem elvárható az üzemeltetőtől, hogy minden esetben tudja a hiba megoldását.

A GATE Solar ipari és közületi árnyékolástechnika szerviz, valamint karbantartás szolgáltatást kínál magas minőségben.


Motoros redőnyök esetében a javítások két részre bonthatóak. Vannak mechanikai és elektronikai meghibásodások. Árnyékolástechnika szerviz területén dolgozó kollégáink kellő tapasztalattal, szakértelemmel rendelkeznek. Sok éves szerviz tapasztalatunknak, valamint a folyamatos továbbképzéseknek köszönhetően minden típusú és márkájú motoros redőnyt javítunk. Legyen bármely típus, bármilyen kivitel, alkatrészeket cserélünk, motorokat javítunk. Amennyiben ez már nem költséghatékony, segítünk megtalálni a legjobb, legolcsóbb csere típusokat. 

Innovatív szemléletünknek köszönhetően a szükséges kopó műanyag alkatrészeket 3D nyomtató segítségével állítjuk elő. Ezáltal is igyekszünk kiküszöbölni a hosszantartó beszerezési folyamatot a gyártótól a felhasználóig. Hiszen néhány órás állásidő is kellemetlenséggel jár, nem, hogy több napos, esetleg hetes működésképtelenség egy apró, hiányzó alkatrész miatt.

A GATE Solar szakmai csapata igyekszik minden problémára optimális megoldást találni. Vegye fel velünk a kapcsolatot mielőbb, hiszen árnyékban dolgozni kellemesebb!

- Több mint 30 év szerviztapasztalat -

Célunk

A kézi működtetésű redőnyök kora lejárt, az irodaházak esetében különösen ideális az automatikus redőnyök használata, azonban hiba esetén nem könnyű megbízható szervizcéget találni. A GATE Csoport 30 éves szervizhátterével megbízhatóan javítjuk az automata árnyékolástechnikai készülékeket.

Image by Héctor J. Rivas
Our Mission
Image by Adam Hornyak

Miért a GATE Solar?

A GATE Csoport több mint 30 éve foglalkozik

kaputechnikai és rakodástechnikai szakszervizzel. Partnereink sok esetben egyéb problémákat is felsorolnak telephelyüket, irodaházukat illetően. Ezért arra gondoltunk nyitunk az árnyékolástechnikai területe felé is, hiszen a kaputechnika közeli rokona, így széleskörűbben szolgálhatjuk ki Ügyfeleinket.

A használatból eredő meghibásodások hatékony elkerülése céljából ajánljuk megelőző árnyékolástechnikai karbantartási szolgáltatásunkat. Magánházak és irodaházak különféle árnyékolástechnika terén használatos berendezés kerülhet telepítésre. A karbantartás hiánya miatt gyorsan romolhat állapotuk, ami akár baleset forrása lehet. A rendszeres karbantartás során megelőzhető az elektromos, valamint mechanikus hibák kialakulása az árnyékolástechnikai berendezések esetén, elkerülhetők a kopásokból eredő problémák. Karbantartási szolgáltatásunkban egyénre szabott szerviz-csomagokat ajánlunk. Szakembereink felmérése alapján teszünk javaslatot, hogy milyen gyakorisággal végeztessék el a karbantartásokat. Figyelembe vesszük az eszközök állapotát, a használat gyakoriságát valamint irodaházak és közületek esetén a vonatkozó jogszabályokat is!

bottom of page